Emese mellplasztika blogja
Helló
A műtét előtti napom, most nyugalmasabban telt, mint az előző időpont előtti. Igaz, most nem mentem dolgozni és István is itthon volt. A gyerekeket miután elvittük az iskolába és oviba, hamar elintéztük a bevásárlást, majd jó alaposan kitakarítottam a házat. Délután anyósommal átbeszéltük a tennivalókat, mivel Valentinnak 20-án évzáró, a lányoknak pedig 21-én fellépés a művelődési házban. Este, a vacsora után egy közös fiúk a lányok ellen kidobót játszottunk, mivel szerintem én egy jó ideig, csak a "kispadról" nézhetem majd őket. :(
Lefekvés előtt hajnal 3-ra állítottam az ébresztőt. Már majdnem elaludtam, mikor István elkezdett ficánkolni, majd kiugrott az ágyból. Nem tudtam elképzelni, mi ütött belé, mint kiderült, valami mászott a lábán. Az egész ágy szétforgatása után kiderült, egy pók volt a rendbontó. Kiment az álom a szememből, és mire újra elaludtam volna, csörgött az ébresztő!!!!
Negyed 7-re a kórház parkolójában voltunk. Hihetetlen látvány tárult a szemünk elé, nehéz volt elhinni, hogy ez a gyönyörű épület, ebben a költői szépségű környezetben egy kórház. Csináltunk pár képet, aztán felhívtam az esztétikai tanácsadóm, hogy már a parkolóban vagyunk, mit csináljunk, megvárjuk őket, vagy bemenjünk az épületbe? Azt tanácsolta, hogy várjunk, mert már pár perc és ők is itt lesznek. Így is volt, ők is fotóztak párat, majd bementünk. Az épület belülről még szebb volt.
Egy hatalmas recepciós pult mögött, kedves, mosolygós arcok fogadtak. Kezembe adták a felvételi lapot, hogy töltsem ki. Közben megérkezett egy napilap újságírója és fotósa. Azt sem tudtam hol áll a fejem, mert felpörögtek az események. Felkísértek a szobámba, közben minden lépésem fotózták. Úgy éreztem magam, mint egy sztár. A szoba, nem hasonlított egy picit sem a megszokott kórházi szobákhoz, inkább, egy 2 ágyas szállodai szobának felet meg, gyönyörű kilátással. A fürdőszoba, gyönyörű, makulátlan tiszta. Egyedül az ágyneműn lévő pecsét felirata árulkodott, hogy kórházban vagyok.
Szóval, alig tudtam átöltözni és kipakolni, jött egy kedves nővér, aki üdvözölt, bemutatkozott és elmondta, mi fog történni. Kaptam egy szobatársat is, aki szintén hasonló beavatkozásra jött. Kaptam a kezembe egy kanült, amin keresztül egy jó adag antibiotikumot megelőző céllal, aztán, mire aláírtam az összes beleegyező nyilatkozatot, ott állt a műtős fiú a hordággyal értem. Még a nyugtató tablettát sem volt időm bevenni, nem mintha szükségem lett volna rá, mert egyáltalán nem izgultam, a feszültségnek, még a csírája sem volt bennem. Gyors puszi Istvánnak és már toltak is a műtőbe.
- » Aesthetica blog
- » A mellfelvarrás
- » Aesthetica kezelések
- » Edit mellplasztika blogja
- » Dóra mellplasztika blogja
- » Dundika blogja
- » Ildikó mellfelvarrás blogja
- » Judit mellfelvarrás blogja
- » Mujahid Zoli blogja
- » Timi mellplasztika blogja
- » Zsu diéta- és hasplasztika blogja
- » Zsuzsa hasplasztika blogja
- » Aesthetica
- » Aesthetica akciók
- » Aesthetica magazin
- » Aesthetica mellplasztikai műtétek








Hozzászólások