Emese mellplasztika blogja
Helló
Az első hívás után szinte éjjel-nappal beszéltünk Istvánnal. Még nem is került sor a találkozásra, már érzéseket tápláltunk egymás iránt. Először én és a gyermekeim látogattuk meg Istvánt és a gyermekeit egy hétvégén, ami gyönyörű volt. A gyerekek feloldódtak fél óra alatt, szinte csak enni jöttek ki a gyerekszobából, és végre előttem állt az édes hang gazdája a telefonból, aki személyes találkozás nélkül is olyan érzéseket indított el bennem, amit soha előtte nem éreztem. Az ő gyerekei, Márk és Fanni, azonnal belopták a szívembe magukat. Apukájuk próbált nekik mindent megadni, de az anyai szeretetet nem tudta pótolni, bármennyire igyekezett, és ez látszott is rajtuk. Bennem azonnal beindult az anyai ösztön, a szívem összefacsarodott, mikor őket néztem.
A második napon a beszélgetésükre lettünk figyelmesek. Az én nagyobbik lányom, alig volt akkor 6 éves azt mondta a többieknek: - Nekünk anyukánk van, apukánk nincs, nektek apukátok van, anyukátok nincs. Mi adunk az anyukánkból, cserébe ti adjatok az apukátokból.
A könnyeimmel küszködtem és akkor már tudtam, hogy egy család leszünk, ez nem lehet másként!
Hamarosan összeköltöztünk, és István győzködni kezdett, hogy kellene egy közös baba. Eleinte ellene voltam, mert örültem neki, hogy egy kicsit nagyobbak a gyermekeink és már szerettem volna én is dolgozni. Azután mégis meggyőzött és hamarosan a szívem alatt hordtam a közös kisfiúnkat, így lett hat gyermekem. Azóta már a legkisebb is négy éves, és évről évre könnyebb a gyermeknevelés, és szinte nincs is megoldhatatlan problémánk, mert csapatmunkát végzünk.
- » Aesthetica blog
- » A mellfelvarrás
- » Aesthetica kezelések
- » Edit mellplasztika blogja
- » Dóra mellplasztika blogja
- » Dundika blogja
- » Ildikó mellfelvarrás blogja
- » Judit mellfelvarrás blogja
- » Mujahid Zoli blogja
- » Timi mellplasztika blogja
- » Zsu diéta- és hasplasztika blogja
- » Zsuzsa hasplasztika blogja
- » Aesthetica
- » Aesthetica akciók
- » Aesthetica magazin
- » Aesthetica mellplasztikai műtétek








Hozzászólások