Emese mellplasztika blogja

Hat nappal a műtét után került sor az első kontrollra. Én teljesen abban a hiszemben voltam, hogy varratszedésre indulok. Hát tévedtem, de erről kicsit később. Szóval készülődtem: István előző este segített hajat mosni, ami nem volt egyszerű dolog. Másnap belenéztem a szekrényembe, vajon mit vehetnék fel. Rájöttem, szinte egy felsőm sem alkalmas, mert mellben kicsit mindegyik szűknek bizonyult, ami pedig rám jön, abban maximum a sarki boltig mehetek. Azért nem dobálom még ki őket, mert most, amíg érzékenyek a melleim, nem bírom a szűk ruhát, de ez elmúlik. Egy blúzom maradt, ami megfelelőnek bizonyult, hogy felutazzak az Aestheticába kontrollra. Öltözködés pipa. :) Mire István hazaért a munkából, én és Valentin már útra készen vártuk. Hatalmas hőség volt odakint, a kocsi pedig olyan volt, mint a szauna. Majdnem Győrnél jártunk, mire a klíma kellemesen le tudta hűteni az autót. A hőséget valahogy a műtét óta nehezebben viselem, bár ez nem biztos, hogy összefügg vele, eddig viszont nem okozott problémát. Sőt, a forró nyarakat jobban kedvelem, mint a didergős telet. Az is közre játszhat, hogy azért most jelentősen növekedett a mellkasomra nehezedő súlytöbblet. :) Útközben felhívtam a kórházi szobatársam, akinek szintén aznapra volt időpontja, hogy hol jár. Megbeszéltük, hogy megvár, egy kicsit beszélgetünk a kontroll után. Az Aestheticás tanácsadónőmmel a bejárat előtt találkoztunk, ő is elkísért, aminek nagyon örültem, mert nagyon megkedveltem. Úgy érzem a felépülésem után is megmarad közöttünk a jó kapcsolat. Bementünk a váróba, néhány perc elteltével fogadott is a doktor, István és Valentin leültek, rövid beszélgetés után, a doktor úr azt mondta, hogy vetkőzzek le, lássuk mi a helyzet. Erre a kisfiam védelmezőn elém ugrott és átkarolta a lábaim és olyan arcot vágott, hogy „az én anyukámat ugyan már ne akarja vetkőzésre bírni egy idegen bácsi!” Olyan aranyos volt, hogy mindenkiből kitört a nevetés. Elmagyaráztam neki, hogy a bácsi a doktor és ő műtötte anya cicijét, most csak megnézi, szépen gyógyul-e. A kismanóm megnyugodott, a doktor pedig megvizsgálhatott.

„Kicsomagoltam” magam, a doktor úr levette a kissé átázott tapaszt, levágta a varrat végét, majd egy papírszerű ragtapasszal fedte le a vágást. Melltartó és pánt nélkül felültetett, ami nagyon furcsa, de egyszerűen fantasztikus érzés volt. Megkönnyebbültem és mikor az eredményt megláttam a tükörben, nem hittem a szememnek. Egyáltalán nem látszott a formáján, hogy nem természetesen ilyen. Boldog vagyok! Pár fotó után visszakerült a melltartó és a pánt, majd felöltöztem.

Útravalóul kaptam újabb tanácsokat a következő kontrollig, amikor már tényleg varratszedés következik. Minden nap egyszer levehetem a pántot és a melltartót, letörölgethetem vizes szivaccsal a melleim, majd be kell kenni, meg kell várom, amíg beszívódik, addig gyönyörködöm a melleimben, amit előtte, „leharcoltság” miatt sosem tettem, rájuk sem bírtam nézni.

Továbbra is erősen kímélnem kell magam, de már vannak engedmények, de a melleimet kordában tartó felső pánt is marad. Egy jó hír: VEZETHETEK, de csak nagyon megfontoltan és az övvel vigyázni. Ha biztosan tudnám, hogy a rendőrök nem olvassák a blogom, akkor leírnám, hogy talán nem fogom bekötni, de mivel nem tudom biztosan, ezért nem írom. Szerdán megyek ismét kontrollra, már alig várom. Kezd nagyon kényelmetlen lenni a varrat, pont a melltartó vonalában van. Már nem fekszem egész nap, eddig bírtam, nem tovább, szükségem van a mozgásra.

Nagyon megfontoltan és óvatosan elvégzem az olyan teendőket, amihez nem kell emelni, vagy erősködni. Napról napra könnyebb, már nem akar „szétdurranni” a mellem. Az esti törölgetős, kenceficés rituálé, pedig fantasztikus. A lányaim már látták, a reakció:” Anya, olyan furi, hogy van cicid, de szép lett.” Istvánét nem részletezem, kérdezzétek levélben őt, ha kíváncsiak vagytok.