jún.
10

Újabb kontroll és a balatoni kirándulás }

A műtét után 14 nappal került sor a második kontrollra. Már szinte rutinosan készülünk Pestre: ismét elvittük Valentint, így nyugodtabban voltunk távol otthonról, a többiek nagyobbak és fegyelmezettebbek, nem kellett attól tartani, hogy mire hazaérünk, anyósom kikészül, a ház romokban áll. :) Most először kicsit féltem, hogy az Aestheticába kellett mennem. Duplán volt izgalmas a nap, mert Cintikém most 6-dikos és év végi vizsgát kellett tennie délután fél négykor. Aznap nem kellett neki suliba menni, így együtt izgultunk és készülődtünk. Azzal nyugtattuk egymást, hogy este milyen jó lesz, ő a vizsgán, én a varratszedésen leszek túl. Az öltözködés ismét okozott egy kis fejtörést. Meg kell tanulnom egyberészes ruhát venni, illetve egy ideig fel kell próbálnom a ruhákat, mielőtt megveszem, mert eddig ránézésre tudtam, hogy melyik méret jó, soha nem próbálgatok. Rá kellett döbbennem, hogy ami csípőben és fenékben jó, az nem biztos, hogy mellben is. Vettem egy ruhát, amivel így jártam, de a női találékonyság nem ismer lehetetlent, ha öltözködésről van szó. :) Volt a sógornőmnek egy régi blúza, ami mélykivágású és a lényeg; tartozik hozzá egy különálló ujjatlan rövid topp. Már évek óta nem hordja, de még megvolt neki szerencsémre, így nem kellett végig gombolni az új szerzeményem és fel tudtam venni. :)

 

Kicsit hamarább érkeztünk, mivel senki nem volt előttem, a doktor úr azonnal fogadott. Valentin és István most nem jöttek be velem, mert nem szeretnek vért látni. Mire felocsúdtam, már a vizsgáló asztalon feküdtem és azt kérdeztem a lehető legnagyobb nyugalmat színlelve (közben pedig nagyon féltem) - „Mennyire lesz kellemetlen?”- mire a kérdés végére értem, az egyik oldal kész is volt. Semmit nem éreztem, amin először meglepődtem, majd megkönnyebbültem. A doktor ismét leragasztotta a heget.

 

Közben megérkezett Anita, az Aestheticás tanácsadónőm. A sportmelltartó még természetesen marad, viszont a pántot már nem kell viselnem, olyan szépen alakul az implantátum helyezkedése. Lassan visszatérhetek a házimunkához is, igaz mindent csak fokozatosan és óvatosan. Éééés ZUHANYOZHATOK! :) Hazaérkezésünkkor az első utam a gyerekek végig puszilgatása után a fürdőbe vezetett. Isteni volt 2 hét után végre rendesen fürödni. Azóta napról napra erősebb vagyok, már szinte mindent meg tudok csinálni, dolgozni is voltam. Azért még nehezet nem emelek és a befőttek tetejét nem bírom lecsavarni, de ez már elhanyagolható.

Szombaton Balatonon voltunk sétahajókázni, ez volt a gyereknapi ajándékunk a manóknak. Nagyszerű nap volt, a sógornőmék is jöttek családostul, náluk 2 gyerek van. Jól szórakoztunk mindannyian, ahogy a képek is mutatják. Ja és Cintikém vizsgája 5-ösre sikerült!!!! :)

 

 

Hozzászólások

szólj hozzá te is }
Kulin Emese: 2009-06-26 00:07:10

Köszönöm nektek Kati és Marcsi! :)

szólj hozzá te is }
MEIXNER JÓZSEFNÉ: 2009-06-19 16:33:08

Szia Emese. Már rég nem találkoztunk. Örülök, hogy sikerült minden, és most boldog vagy. Minden jót kivánok Nektek:Marcsi -"A SZERETET NEMCSAK ARRA AZ IDŐRE SZÓL, AMIKOR SZÁMITUNK RÁ, HANEM MINDEN NAPRA!"

szólj hozzá te is }
Ferkó Katalin: 2009-06-17 12:51:44

Szia Mesi!

Nagyon bátor és erős vagy! Sok sikert kívánok az életben!
Puszi Kati

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!